Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


FEGYVEREK

2011.01.30

 

 

A betyárok fegyvereit - ahogy ruháikat sem – nem lehet igazán besorolni. Mivel az 1800-as évek egy viharos, háborús szászad volt, így a parasztság az eszközeit épp úgy tudta használni munkára, mint harcra. Rengeteg leírás van virtuskodásokról, gyerekjátékokról, amik készség fejlesztések játékos, hangulatos formában. Ilyen a gyerekek ostoros játékai, amivel követ kötöttek a csapó végére és célba lőttek az ustorral, vagy egy egyszerűbb válfaja, amikor terelték az állatokat, az ustorral kiszemeltek egy növényt és szeleteltek vele, vagy kiragadták a földből. Vagy a különböző botos játékok,avagy ne feledjük a botolós táncainkat sem! A baltával nem csak fát lehetett vágni, vagy gyújtóst, de rövid nyele alkalmassá tette hajításra. A bicska és kés elengedhetetlen volt egy pásztornál, és már gyerekeknek is volt kis kése, bicskája, amivel faragtak, ettek, patákat-körmöket ápoltak, köteleket vágtak, tehát a mindennapokban szinte mindenre használták. Amit használtak, az pedig alkalmas volt virtuskodásra. A virtuskodásokról is rengeteg leírásunk van. A Betyár táborokban voltak fejfák, ezek többnyire lecsupaszított fatörzsek, amikbe gyakorolták a hajító fegyverek célba dobását, botokkal, fokosokkal és pusztakezes birokkal gyakorolták a harcot. Tehát ha le kell írni a fegyverzetet, akkor a kötelektől kezdve a kötelező ustoron át, kések, fokos, balta, és marok lőfegyverek (disznóláb).

Disznóláb 

Persze nem vittek mindig mindent magukkal, mert akkor nem lehettek mozgékonyak és gyorsak, ami a stratégiáik nagy részét jelentette, ezért a jól megválasztott célhoz a jól megválasztott eszközöket vitték magukkal. Például, ha lovat akartak elkötni, akkor általában 3-an mentek, két lovon, a pecérnér vagy paripásnál, volt egy szőrtarisznya, amibe az eszközeit vitte, mint 2-3 kötőfék, béklyókulcs, vésfi, balta, kés. Nyílván, ha rabolni mentek, akkor lőfegyver és egyéb hajító, és marok fegyvert vittek, és a fentieket nem.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.