Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Alföldi zsiványok (1.)

„Harcoltam a törvénnyel,
És a törvény győzött.”

Sonny Curtis (Crickets)

Még a Rózsa (szegediesen Rúzsa) Sándorral való humoros álinterjú megírásának idején történt, hogy a könyvtáramat felkutattam egy könyvecskéért. Mindhiába. A könyvet még néhai jó pajtásomtól, Zoltánfy István festőművésztől kaptam volt, valamikor, a múlt század nyolcvanas éveinek elején. A Porban, amelyet akkor írtam éppen, csak egy nevet vettem kölcsön belőle, Kecskés Istenes Gergelyét, mert olyan szép volt.

A könyvecske a múlt héten egész egyszerűen a fejemre pottyant a polcról. (Iyen csak Amerikában történt velem: Jack Kerouac egy regénye vetette volt magát rám egy könyvesboltban. Egy bekezdés lett belőle a Hídban.) Szóval a könyv. Beköttetett példány, 11 x 16 centiméter, se szerző, se cím, se kiadó, se hely, se évszám. A papír szürkés sárga már, foltos. Valaki beleírt egy nevet, Szabó Lajos, piros golyóstollal. Már csak a különben igen rossz állapotban lévő fotográfiák (dagerrotípiák?) miatt is megérné a bemutatást. Engem a képek a negyvennyolcas honvédekről készült híres sorozatra emlékeztetnek.
Nem akarom e dolgozatban béka alá rejteni, hogy a „betyár” szót kerülni kívánom. Nem azért, mert török eredetű, és horvát közvetítéssel került a nyelvünkbe. Hanem mert foglalkozás nélküli legényt, hónapszámra el nem szerződött bérest, és nem csupán pusztai útonállót, lókötőt jelent. Kisgyerekre is mondják, hogy nagy betyár, és az időre is, hogy betyár meleg van. A haramiák ezért is szerették az ilyesfajta megnevezést. Végül is népi hősök voltak, vagy mi a fene.
A szerzőnek meseszép mondatai vannak: Ki tartaná számon a gyalázat nagy homoktengerének millió porszemét?
Hát ő. 1850-től 1873-ig szinte minden jelentős alföldi (főként Duna–Tisza-közi) zsiványról számot ad. A felosztása is jó: 1. A kecskeméti banda, 2. A szegediek (különösen a puszták királya), 3. A selyem legények (félegyházi, kisteleki, vásárhelyi jófélék), akik nagyon is óvatosan mozogtak a bandák által kijelölt és tiszteletben tartott – majd azt nem mondtam – felségterületek között, 4. A bácskai regiment. A szerző néha „Belzebúb katonáiként” írja le őket, de szavain átüt a csodálat és néha a felmentésig menő megértés:
Bujdosó honvédek lakták a Nagyalföld ingoványos nádasait, csonka hősök, sebhelyes arcú vitézek éjnek idején titokzatosan lopakodtak tanyáról tanyára, mint a dúvad. Nyomukban rézcsákós cseh zsandárok csörtettek. Itt-ott mégiscsak befogtak valakit, aztán elvitték katonának tizenkét esztendőre, vagy nehéz vasban a kufsteini várba. Aki akár egyik, akár másik fogságból kiszabadult, hiába kereste többé tanyaházát, marháját, családját, szülöttföldjét. Hát rabolt magának. Lovat kötött, aszszonyt ragadott, nádkunyhót épített a zsombékos láp sűrűjében, és észre se vette, hogy mikor lett istentelen zsivánnyá.

Azért a leggyakoribb eset mégiscsak az volt, hogy valakit egy csekély vétségért, vagy félreértésből fogtak be, és az illető bosszút esküdött. Félelmetes bandák alakultak az egyedül kószáló futóbetyárokból, akik vadállatias kegyetlenséggel három megyét is rettegésben tartottak. A hortobágyi pusztától Baranyáig, a rákosi síkságtól a szerb határig egy árva szög nem volt többé biztonságban.
A legszervezettebb közülük a kecskeméti banda volt. Rózsáé nem volt állandó csapat. Ezzel szemben a kecskemétiek szervezetten, álarcosan működtek. Nappal rendes földművesnek álcázták magukat. Petrovics Istvánnak a banda területéhez tartozó Fülöpszálláson volt a „Nagy Morgó Kortsmája”. (Ott koptattam volt a széket egy hónapig, melyet egy falumonográfia részlete is bizonyít.) A szomszédos Szabadszállásról kergették el Sándorunkat a leitatott népek. De Bugac, Izsák és a többi puszta is a bandáé volt, mint minden, egész Jászberényig.
A kecskeméti banda feje, ördöge Muzslai Gyarmati János volt. Róla is nevezték el a csapatot. Sajnos képünk nem maradt fönn róla. Alvezéréről, Bajdor Jánosról sem. Annál inkább a közkatonákról. Mint például: Borbély István (halál), Habrán György (halál), Jász Szabó János (15 év), Kátai Balog András (20 év), Kátai Kis Imre (20 év), Szép Menykő István (10 év), Surányi György (12 év), Szeleczki Pál (16 év), Tapodi János (10 év), idős Tényi Ferenc (16 év), Keserű Rebek István (12 év), Tükör Gubica József (életfogytiglan). Hogy el ne felejtsem: a Ráday Gedeon-féle kormánybiztosság (1868–1873) juttatta börtönbe Kecskemét város főkapitányát is, aki a szegedi vár kazamatáiban lévő cellájában fölakasztotta magát. A kormánybiztos negyvenöt embert szedett össze, de számosan akadtak, akiket sohasem sikerült elfogni.
A szerző el van ájulva attól, hogy a bandának külön nyelve volt. Én kevésbé. A bandából néhányan koldusnak öltözve tapogatták ki a megtámadandó helyet. (Gazdag parasztok, zsidó bérlők, örmény kereskedők voltak főként az áldozatok, de kiraboltak ők postai futárt [delizsáncot]és nemes embert is.) A zsákmányt ugyanilyen óvatossággal vitték el távoli falvakba az orgazdákhoz, ahol a föld alá rejtett kamrák várták a kincseket. Az ezres bankókról, melyeket akkor jogosan hívtak lepedőnek, mert olyan nagy volt, választóvízzel lemosták a tulajdonos saját, tintával a bankóra írott nevét. Na, engem inkább ez lep meg.
Kedvenc célpontjaik közé tartoztak a községi pénztárak. Éjnek idején meglepték a községházát, lebunkózták az őröket, megkötözték a hadnagyokat. Ha a helyszínen nem boldogultak a vasládával, vitték magukkal, míg a falu aludt. Így fosztották ki Akasztó, Dömsöd, Alpár, Gyón községet is.

Amelyik községben nem voltak járatosak, a falu szélén álló legelső házat megrohanták, összekötözték a lakókat, és gazdának kellett megmutatnia a községházát, vagy a gazdagabbak házait.
A banda legmerészebb bűntette az izsáki postakocsi kirablása volt. Háromezer forintot jövedelmezett e vállalkozás. De – mint a legtöbb esetben – ez lett a gonosztevők veszte is. Az állam még ma is rendkívüli szigorral bünteti a postarablást.
Szörnyű gaztetteik közül kimagaslik a földeáki lelkész kirablása, ahol még a kápolnába is betörtek az istentelenek, de onnan csak gyertyát tudtak zsákmányolni. A pap nyilván kiprédikálhatta volt őket, mert megkötözték, és a talpát kegyetlenül elverték. (Milyen ismerős módszerek! Lásd: ÁVO.)
Egy bivalyerős pusztabírót, akinek húsz embere volt a ház körül, vacsora közben leptek meg. Szabályos ostrom kezdődött. A pusztabíró kimenekítette a családját a hátulsó kisablakon. Egy béressel és két puskával vette föl a harcot a martalócok ellen. A bérest lelőtték. A pusztabíró az éjszakában egy alakot látott futni az ablaka felé. Lepuffantotta. A tulajdon sógora volt az, aki a segítségére sietett. Mégis, ez a tévedés mentette meg a pusztabíró életét. A rablók idegen ember holttestét látva az udvaron, és a lövéseket hallván, átvetették magukat a kerítésen, és elmenekültek. Ezt a támadást is Muzslai tervezte ki, akit huszonhét más főbenjáró bűnért magasztalták föl Rádayék az akasztófára.
Alvezére Bajdor János, hihetetlenül kegyetlen, de gyáva ember volt. Na meg jóképű is. Mikor a feleségét megkérdezték, hogy szerethet egy ilyen istentelent, azt válaszolta:
„Hogyne szeretném, instállom, amikor ma sincs a pusztán szebb, derekabb ember nála!”
Na, ez a derék legény mindent elárult, amit csak tudott. A többiek éjszakai, titkos beszédét is. A tárgyaláson sírt és reszketett, az életéért könyörgött. Hát azt megkapta. Ötvenkilenc bűneset fejében életfogytiglant szabtak ki rá.
Borbély István volt a legkegyetlenebb a zsiványok között. Tüzes vassal sütögette, szurkálta az áldozatait, az asszonyokat puskavesszővel verte. Megérdemelte a halált.
Habrán György, aki eredetileg vendéglős volt, valóságos hadvezéri tálentummal bírt. Ő is bitón végezte.
Szép Menykő István juhászember, mint a fénykép is mutatja, szelídebb ember volt. A sugár, szép legény tíz esztendeig ette a komiszkenyeret. Akadt a bandában olyan is, aki jómódú háztulajdonos volt, mégis a zsiványok közé állt. (Szelecki és idős Tényi.)
Nevezetes alakja volt még a rémpörnek Tükör Gubica József is, aki úgyis, mint értelmi szerző, a börtönben halt meg. Valóban életfogytig ült.
A szépunokák és ükunokák vélhetően semmit sem tudnak már őseik tetteiről. Így is van jól. Az ükapa még az akasztófán ijesztgette a varjakat, de mit tehet erről egy leszármazott? Elég nagy bolond volt az őse – írja az ismeretlen szerző –, hogy nem tudott okosabbat művelni ezen a gyönyörűséges világon.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.